Borbás Balázs

 

Még meg sem száradt a tinta azon az oklevélen, ami azt hirdette, hogy a Nagy László Gimnáziumban tanuló Borbás Balázs (11.B osztályos tanuló) egy komplex természettudományi versenyen országos győztes lett, egy újabb verseny országos döntőjébe jutott be kémiából.

S ha már elment, meg is nyerte azt. Kategóriájában megszerezte az I. helyet, és a zsűri különdíját is elnyerte.

Csodálatos „menetelésének” újabb állomásáról ő maga ír:

„Február 22 és 23 között rendezték meg az V. Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyt.

Az első napon négy órán át írhattuk az írásbeli fordulót, az elméleti, ipari, kísérletelemzős és számolásos feladatokat. Másnap a szóbeli forduló várt rám, amihez egy előre meghatározott témából (szilíciumorganikus kémia) kellett felkészülnöm, és egy 15 perces prezentációt készítenem, amit egy 5 perces vita követett a zsűritagokkal.

Jól sikerült az előadás, sokat dolgoztam vele, néhány tudnivalót csak angol nyelvű szakirodalomban találtam meg.

A zsűri a kategóriámban nekem ítélte a szóbeliért járó különdíjat.

 A legmagasabb, 4. kategóriában indultam olyan versenyzőkkel, akik már más versenyeken is értek el jó eredményeket. Szombaton, a MOL Dunai Finomítóban tett üzemlátogatás, a hatalmas tartályok, műszerek bemutatása után került sor az eredményhirdetésre. Itt derült ki nagy örömünkre, hogy sikerült első helyen végeznem.

Ezúton is szeretném megköszönni a felkészítést Mukliné Kostyál Irén tanárnőnek és a rengeteg támogatást családomnak, akik Inci néni mellett szintén elkísértek a versenyre.”

Balázs előtt állnak még versenyek tavasszal is, amikhez sok sikert kívánunk, mostani eredményéhez pedig szeretettel gratulálunk neki és tanárnőjének is!